Szóval… Ha nem bírod a repülést, de valami oknál fogva arra vagy ítélve, hogy elvergődj Koreába, megszívtad. Elég hosszú az út, kb. 12-13 óra és még nem számítottuk bele a köztes reptéren történő várakozást az átszállásnál. Igen, mert Budapestről, ami a Kiválasztott Nép székesfővárosa és egyébként is anno kb. 1910-ben majdnem olyan fasza hely volt, mint Bécs, tehát világváros, nem indul közvetlen járat Szöulba. Nem, Puszanba sem.
Már tavaly elég para volt ezt az utat mindjárt kétszer is (oda-vissza) megtenni. Ugyanis azelőtt még sosem repültem. :O

Emlékszem, mekkora sikerélmény volt megérkezni tavaly Incheon-ba (Szöul egyik elővárosa, ahol a reptér van) Új-Zéland érintése nélkül és úgy, hogy minden csomagom megvan, ráadásul még engem sem tartóztattak le sehol, mert valami indokolatlan baromságot csinálok csak azért, mert azt sem tudom, hol vagyok.
Hát… idén már rutinosabb voltam, elsőre be tudtam csekkolni, meg feltaláltam a gépre is *tapsvihar*, nem vesztem el Varsóban az átszállásnál, satöbbi-satöbbi. Mondjuk Pestről Varsóig egy légcsavaros géppel mentünk, amely láttán kb. Leia reakciója tört fel belőlem a Birodalom Visszavág-ból:

“Ezzel az ócska teknővel nem jutunk messzire!” 😀

Végül sikeresen túléltem az út ezen részét (is) és csak annyi tapasztalattal lettem gazdagabb, hogy kurvaszép a Tátra 10 km magasról.

Ami ezután Varsóban következett, az kriminális volt. Hét órát kellett várakoznom olyan állapotban, mint a Másnaposok főhősei a film elején. Ugyanis azt nem tettem hozzá, hogy az indulás előtt alig aludtam valamit, mert féltem, nehogy lekéssem a gépet, és már alapból nagyon kivoltam, mert kb. két hete folyamatosan söröztem random valakikkel minden este az “utolsó korty” apropóján. Egyszóval olyan lassan vánszorogtak a percek, mint a billenős Zil hegymenetben. Ja nem. Annál lassabban… Csak egyszer szakadt meg ez a monotónia, amikor kipróbáltam egy székelykáposztára feltűnően hajazó lengyel kaját, az egyik étteremben. Bár ne tettem volna…

Igen. Pont ez a kaja az, ami kifelé is ugyanígy néz ki. 😀

Aztán jött az út hosszabbik (és rosszabbik) része Koreáig. Amin persze nem tudtam aludni, mert 1. kívül ültem a folyosó felőli részen – ergo hol a vállamat löködték az utastársak, hol pedig bentről kellett kiengednem a jónépet 2. kifogtam egy seggfej lett csávót szomszédnak, aki már az első órában annyira bejégerezett, hogy csak azt nem értem, hogy nem lincselték meg a koreaiak körülöttünk. Még a haverjai is odajöttek a végére, akkor aztán volt daj-daj a gépen, prezentálva lett derék ázsiai barátainknak, milyen is az igazi tajparaszt kelet-európai mentalitás. Mindegy, hogy mondjak valami pozitívat is, volt egy Candy Crush jellegű játék a kis tableten, ami az előttem lévő ülés háttámlájába volt beépítve – az elég fasza volt.

A reptéren kint várt rám a koreai barátnőm – 4 hónap után láttuk egymást újra, ennyi telt el a magyarországi útja óta. Igazából a pozitívumok és a boldogság mellett furcsa volt élőben is látni – mármint videotalk-on minden nap láttam kb. egy órát, de azért élőben más. Jobb. Sokkal jobb… 🙂

Talán ezen a képen látszik, mennyire rohadtul fáradt voltam…

Az esti program utána eléggé rajta volt a szeren. Étterembe mentünk a párommal és csatlakozott hozzánk a kinti szállásadóm, egy Ji Hoo nevű srác meg a barátnője és két másik random koreai. Elég jó arcok voltak azt leszámítva, hogy nem beszéltek jól angolul, majd belejönnek, meg én is a koreaiba. Amit ettünk, az a koreai barbacue névre hallgat, “anyanyelven” sambjokseol (삼벽살), elég népszerű kaja arrafelé. Nagyjából annyi a lényege, hogy a nyers húst sütheted sütőlapon és adhatsz hozzá kimchit (koreai savanyúkáposzta), hagymát, búzacsírát, meg minden egyéb földi jót és kis levélkékbe hajtogatva eheted meg a produktumot. Elég könnyű fogásnak tűnhet elsőre egyes embereknek, viszont nagyon hamar jól lehet vele lakni szinte észrevétlenül. Na jó. Én másfél óráig toltam befelé, amikor végül azt mondtam, hogy “oké, most már csak sört iszok”. 😀

Mondanom sem kell, az alvás ezek után nagyon ment. Hogyha valami isteni csoda folytán a Guns N’ Roses adott volna koncertet az ablakom alatt 135 dB hangerővel, még úgy is tudtam volna aludni. Persze miután meghallgattam a Paradise City-t és toltam egy szelfit Slash-hel. 😀

Az első teljes napom a tervezgetéssel ment el. Két állásinterjút meg egy bevándorlási regisztrációt lebonyolítani egy idegen országban nullához konvergáló helyismerettel és minimális nyelvtudással (az angol itt nem nagyon számít) azért nem piskóta. Ja meg dajkáltam a szállásadóm macskáját, aki nem, ismételten mondom, nem azért van tartva, hogy kaja legyen belőle. 😉 😀

Mivel egyébként elég kajaközpontú ember vagyok, nem mehetünk el a ma szerzett gasztronómiai élményeim mellett sem szó nélkül. Reggelire meg ebédre kimbap-ot (김밥) meg food box-ot vettem magamnak – ezekben a kajákban az a jó, hogy laktatóak és baromi olcsóak. 2 kimbap-ért (ami kb. a sushi koreai megfelelője) és egy food box-ért, amiben 2 féle hús meg 4-5 féle köret is van, mindössze 2000 forintnyi koreai won-t fizettem. És cserébe tökjó kajákat kaptam:

*jó kis cuccok ezek, otthon nagyon hiányoltam őket

A mai este folyamán szintén all you can eat-helyre mentünk (a tegnapi is az volt) és tokbokki (떡볶이) volt a menü. Ez amolyan rizslisztből gyúrt nokedliféle, amit csípős szószban főzünk a helyszínen és adhatunk még hozzá mindenféle zöldséget, ramen-tésztát, egyéb dolgokat. Természetesen éltem az all you can eat-opció által rámruházott jogokkal és elpusztítottam az étterem havi kaja-stock-jának közel felét. 🙂

Egy szónak is száz a vége: egyenlőre baromi jól érzem itt magam. Max. annyi hiányérzetem van, hogy kellene már dolgozni (tudom-tudom, 2 napja vagyok itt, blaa blaa) meg kellene egy konditerem, ahol emelhetem újra a vasakat. De ami késik, nem múlik. 😉

Most fekszem, mert ha még sokáig fent kukorékolok, olyan leszek holnap, mint a mostott sz… akarom mondani, mosott Bono. (aki érti, annak high five 😀 )

Béke!

Kedves Gyerekek!

Aki nem ismerne, bemutatkozom:

Szániel Ádám vagyok, eleddig a Hankook Tire rácalmási gyárában (Dunaújváros) voltam anyagmérnök. Egyébként – ha valakit érdekel – Szegedről származom és a helyi egyetemen, az SZTE-n végeztem 2013-ban Környezettudomány MSC szakon. Ez ilyen mindenféle laboros munkákra/kutatásokra predesztinál, nameg ugye a Hankookba is be tudtam vele standup-olni magam. Mert jó a beszélőkém. 😀

Naszóval. Biztos felmerül bennetek a kérdés, hogy mi a jó francért akartam elhúzni innen a világ másik felére. Nos. Tavaly nyáron kiküldött a cégem Koreába egy tanfolyamra, öt hétre. Öt hét ugyebár nyaralásnak kicsit hosszú, életvitelszerű kint tartózkodásnak meg elég rövid. Viszont arra elég volt, hogy valamelyest megismerjem és megszeressem az országot. Hovatovább akkor ismertem meg a mostani barátnőmet, egy helybéli tedzsoni koreai lányt – csupán a véletlennek köszönhetően, interneten gabalyodtunk egymásba. Ő egyébként nem Hankookos, egy helyi cégnél dolgozik építészmérnökként (bár még nem teljesen tiszta, milyen pozícióban is van, de van időm megtudni).

Az, hogy ide visszajöjjek, Johnny haverom ötlete volt – ő is helybéli – ő javasolta nekem először, hogy ha annyira tetszik nekem itt, akkor próbáljam meg a visszatérést, mert ha akarom, nem létezik lehetetlen. Ez a megjegyzése megváltoztatta az életem. Meg persze a barátnőm megléte, szeretete is, akivel majd’ másfél évig csak videochat-en tartottuk a kapcsolatot. Na jó. Egy hétre eljött Magyarországra most nyáron, de egy hét… mire elég? Több idő kellett, viszont a Hankook nem akart visszaküldeni Koreába – féltek, hogy rossz precedenst teremtenek ezzel és majd mindenki “ki akar menni”. Úgyhogy másképp kellett megteremtenem magamnak a lehetőséget.

Hogyan?

Igen, ez sem volt egy rossz challenge.
Még Hankookos koromban szereztem pár koreai havert, akik szintén Rácalmáson laknak – azért ez általában nem ilyen egyszerű, hogy ha kell néhány koresz haver, akkor akasztasz magadnak párat a faludból/városodból.. de nekem szerencsém volt. 😀
Ezek a srácok a volt munkahelyem partnercégénél dolgoztak, innen az ismeretség.
Az ő segítségükkel lefordítottam a CV-met koreaira és felregisztráltam vele a Saramin (사람인) nevű oldalra, ami kb. a profession.hu helyi megfelelője. Majd még párra szintén feltettük a profilomat/portfóliómat, majd elkezdtünk jelentkezgetni a meghirdetett állásokra. Nagyon sok mérnöki pozícióra beadtuk, de volt egyébként mindenféle target a csomagpakolótól kezdve a különféle irodista helyekig. Habár legalább 200 helyre elment a jelentkezésem, ez nem volt különösebben effektív módszer – a helyi HR-esek valószínűleg ott kukázták a jelentkezéseimet, amikor meglátták, hogy Magyarországon élek. Módszerváltásra volt szükség…

Na most, azt tudni kell, hogy Korea egy elég korrupt ország. Igazából ezen a téren (meg még sok más téren is) nálunk jóval fejlettebbek – innen jött az az ötlet, hogy a közösségi médiában próbálok szerencsét, hátha megesik valakinek rajtam a szíve és szerez nekem kint egy álláslehetőséget. Szóval kipostoltam Facebook-ra egy hosszú kiírást angolul arról, hogy ki vagyok-mi vagyok, miért akarok kimenni és megosztottam elég sok helyen. Nem jött be ez sem. A hirdetésemre nagyrészt kint élő magyarok válaszoltak és javarészt azt mondták, hogy adjam fel, ugyanis marha nehéz kint letelepedni, ehelyett hozzam a barátnőmet Magyarországra. Hát kössz…

Végül a barátnőm meg a koreai barátaim segítettek rajtam. Rajtuk – illetve az ismerőseiken keresztül – adódott két álláslehetőség:
1. Raktárban csomagpakolás egy kisebb cégnél Geumsan-ban – ezt a barátnőm egyik ismerőse szerezte.
2. Laboratóriumi technikus egy nagyobb vegyipari cégnél Yeongju-ban – ez a rácalmási koreai baráti köröm révén adódott, leghamarabb 2019 márciusától mehetek oda. Addig pedig a raktáras helyen fogok dolgozni, mert ugye valamiből élni kell – a tartalékaim nem tartanak ki örökké.

Pár szót a vízumról:

Working Holiday vízummal (H1) költöztem ki. Ez a fajta vízum 1 éves kint tartózkodásra jogosít fel, ami ha lejár, el kell hagynom az országot. Kivéve, ha addig tudok egy másik fajta vízumot szerezni. Nos… mondjuk azt, hogy megoldom valahogy. A munkakeresésre is azt mondták nekem, hogy lehetetlen, szóval… 😀
De ez egy későbbi topic.
Egyébként 30 éves korig lehet ezt a vízumot megszerezni, én 2019 februárjában töltöm a 30-at, szóval még pont időben léptem. A megszerzéséhez jópár követelménynek eleget kellett tennem: pl. megfelelő mennyiségű tartalékot felmutatni (minimum 4,000,000 KRW = kb. 1 millió forint), előre meg kellett kötnöm egy egyéves egészségbiztosítást, meg megvenni a repjegyet az odaútra – ez egy kicsit rizikós és unfair volt, mert egy elhúzódó procedúra esetén az előre elintézett ezek-azok mind-mind elpazarolt pénz lettek volna. Mindegy, megoldottam. 🙂

Szóval kezdésnek ennyit – ha van kérdése bárkinek írjon e-mailben vagy a facebook-on, örömmel válaszolok. 😉

Béke!